A Minden, ami fénynek tűnik lírai gyengédséggel mesél női sorsokról az örök nyüzsgő és színes Indiában. A harmincas éveiben járó Prabha nővérként dolgozik Mumbaiban. Bár évek óta nem beszélt a Németországban dolgozó férjével, a kételyek gúzsba kötik, és nem engedik továbblépni. Lakótársa a nála fiatalabb Anu, aki hiába próbálja szerelmével megélni a szabadságot, hitbéli különbségeik megnehezítik kapcsolatuk kiteljesedését. A nagyvárost és a mindennapi élet forgatagát hátrahagyva, harmadik nőtársukkal, az özvegy Parvaty-val elutaznak egy szigetre, hogy szembenézzenek legnagyobb félelmeikkel: a gyásszal, elengedéssel és az elfogadással.
Payal Kapadia rendezőnő csodálatos alkotása, a Minden, ami fénynek tűnik harminc éve az első indiai film, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, ahol ráadásul elnyerte a fesztivál Nagydíját.
Idézetek kritikákból
„A rendező nem a szélsőségek bemutatására törekszik, pusztán a maga gyöngéd és kedves hangnemében mesél sorsokról.” Filmtett
„Lassan és méltóságteljesen mutat be különböző női sorsokat egy számunkra kevésbé ismert, illetve sokszor félreismert világban.” A Hetedik Sor közepe
„Kapadia filmje a realizmus, dokumentarizmus és a líraiság eredeti nyelvén beszél a női barátságok erejéről.” Filmhu
„Meghökkentően szép és nyugodt alkotás” HajduPress