A DAU. a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektje, ami a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert.
Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban grandiózus, szinte városnyi díszletben teremtette újra egy ’50-as évekbeli szovjet kutatóintézetet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint négyszázan választották az ukrán jelen helyett a szovjet hatvanas éveket, és költöztek be ide, hogy a nap 24 órájában a meghatározott karakterekben éljék az életüket. A két éven át tartó kísérlet során a rendező folyamatosan 35 mm-es kamerákkal forgatott, az előre kitalált történeteket a szereplők viszonyai alakították. A 700 órányi filmanyag feldolgozása évekkel ezelőtt kezdődött és még most is tart, az első bemutatásra kerülő játékfilm a DAU. Natasa.
Natasa a kutatóintézet kantinjának vezetőjeként kegyetlenül bánik fiatal beosztottjával, Olgával. Minden este lerészegedik, az egyik alkalommal pedig, amikor egy francia kutatót lát vendégül az Intézet, lefekszik a férfivel. A KGB attól tart, hogy Natasa valójában kém, egy kegyetlen ügynököt küldenek, hogy hallgassa ki.
Online nézhető
X
Előzetes
Nagylátószög
Dér Asia dokumentumfilm-készítőként sokszor szembesült már a rendező és az alanya közti személyes viszony dilemmáival, egy másik ember lefilmezésének etikai kérdéseivel. A Mozinet Nagylátószög epizódjában Kovács Gellért filmkritikussal beszélget a DAU. Natasa című film kapcsán.
Idézetek kritikákból
„Gondoljunk bármit is arról, hogy van-e joga mindehhez az orosz rendezőnek, a DAU. Natasának és társfilmjeinek napjaink legfontosabb művészeti alkotásai között a helyük.” 24.hu
„A Dau. Natasha annak a története, hogyan tesz tönkre az állam pillanatok alatt egy emberi életet, és hogyan csavar addig egy ártatlan embert, hogy az behódoljon az államapparátusnak” Index
„Aki valami olyanra vágyik, amit még sosem élt át – és amit otthon, a képernyő előtt ülve nem is fog soha –, az feltétlenül adjon neki esélyt.” WMN