Filmjeink a Karlovy Vary Filmfesztiválon

A Mozinet forgalmazásában lesz látható télen a mozikban az idei év egyik legnagyobb kritikai- és közönségkedvence, az Előző életek (Past Lives). A film korábban a Sundance-en és a Berlinalén aratott átütő sikert, és a hamarosan kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programjában is szerepel. A kritikusi tetszési indexe a Rotten Tomatoes oldalon 131 kritika alapján jelenleg 98%.

A hamarosan kezdődő Karlovy Vary Filmfesztivál „Horizons” nevű szekciójában három, később a Mozinet forgalmazásában látható film szerepel.

Előző életek (Past Lives)

A korábban a Sundance és a Berlinale versenyprogramjában bemutatott Előző életek a Rolling Stone szerint „a legjobb film, amit idén csak láthatsz”. Főszereplői, Nora és Hae Sung gyerekkorukban a legjobb barátok voltak, de a kislány családjának a költözése elválasztotta őket egymástól. Húsz évvel később online újra egymásra találnak, azonban felnőttként már egészen máshol tartanak az életükben. A lány New York forgatagában él komoly párkapcsolatban és felívelő karrierrel, a fiú pedig még önmagát keresi a hazájában. Nagyon hamar újra kötődnek egymáshoz, az egykori gyerekkori bajtársak között rövid időn belül igaz és mély felnőtt barátság alakul ki. Hae Sung személyes látogatása azonban mindkettejükben váratlan érzelmi lavinát indít el, és rákényszeríti őket, hogy végre szembenézzenek a valódi érzéseikkel.

A film előreláthatólag télen kerül a mozikba, jelenetkép itt található hozzá.

Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall / Anatomie d’une chute)

Justine Triet Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall / Anatomie d’une chute) című alkotás nemrég a nagyjátékfilmes Arany Pálma-díjat nyerte. A világ legrangosabb filmfesztiváljának legfontosabb díját elnyerő, pattanásig feszülő lélektani krimi főszereplője egy francia Alpokban férjével és látássérült kisfiukkal élő író. A férj váratlan halálakor Sandra (Sandra Hüller – Toni Erdmann) élete kártyavárként omlik össze: a nőnek nem csak saját és fia gyászával kell megküzdenie, de mivel nem egyértelmű, hogy a férfi baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság áldozata lett-e, egy rendkívül megterhelő nyomozás és tárgyalás középpontjába kerül. Az eseményeket végig a feleség szemszögéből követjük úgy, hogy a néző számára is mindvégig kérdéses az ártatlansága.

A hitchcocki izgalmakat ígérő film előreláthatólag az év végén kerül a mozikba, jelenetképek itt találhatók hozzá.

A szerelem természete (The Nature of Love / Simple comme Sylvain)

Könnyedebb mozi a kanadai-francia A szerelem természete (The Nature of Love / Simple comme Sylvain). A tehetős családból érkező Sophia élete felfordul, amikor megismeri a munkásosztálybeli Sylvaint. Vajon a velünk született vagy felvett rossz beidegződések a bimbózó szerelem útjába állhatnak? A filmet Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban vetítették.

Az alkotás ősszel érkezik a magyar mozikba, jelenetképek itt találhatók hozzá.