Június 17-én premier előtt vetítettük az Oxana című filmet a Művész Moziban, a film után pedig Oltai Kata művészettörténész, kurátor beszélgetett Pankotai Lilivel, aktivistával és tartalomgyártóval. A beszélgetésben többek között felmerült a kérdés, hogy a művészet vajon valóban forradalom-e, vagy hogy hogyan egyeztethető össze a feminizmus az egyéni felelősség kérdésével. A beszélgetés a Mozinet Nagylátószög legújabb adásában megtekinthető.
A Mozinet új bemutatójában Okszana Sacsko, a frissen érettségizett ukrán festőnő egyre nagyobb dühvel szemléli hazájában és Oroszországban a nők szexuális kizsákmányolását, a diktatúra virágzását és a vallási vezetők elnyomó hatalmát. Okszana a művészet eszközével próbál harcolni a fennálló rendszer ellen, és vezetésével megalakul a radikális feminista csoport, a FEMEN. Tagjai provokatív módon, a testüket fegyverként használva demonstrálnak. Életük veszélybe kerül, amikor látványos sikereikre a politikai vezetők is felfigyelnek.
„2025-ben a művészetnek és a művészeknek nincsen akkora társadalmi benyomása vagy ereje, hogy forradalmakat tudjanak elindítani, és minél jobban körülnézünk a világban, annál inkább azt vesszük észre, hogy a művészet már csak szórakoztat.”
Pankotai Lili szerint a művészet forradalmi erejű volt, a történelem során sokszor jelentős hatással volt a közéletre és a politikára, ám napjainkra ez megkopott, mivel egyre inkább csupán szórakoztató szerepet szánnak neki. Úgy véli, a művészet szándékosan „mézes-mázos” csomagolást kapott, amivel elvesztette eredeti, társadalmat formáló, ellenállást kifejező funkcióját.
„Én arra a megállapításra jutottam, hogy az ellenzéki térfél – mert a kormánypártot nyilván senkinek nem kell bemutatni – ugyanazon érdekek mentén politizál, cselekszik, beleértve a Z generációt is.”
Pankotai Lili kifejtette, amikor a gimnázium végén Budapestre költözött, azt remélte, hogy itt majd megtalálja azt a közösséget, amivel valódi változást lehet elérni, de csalódnia kellett. Mindenhol ugyanazokat az egoharcokat tapasztalta, ami a hatalom köreire is jellemző. Még a saját generációja is gyakran öncélúan használja fel a társadalmi ügyeket, miközben – akárcsak az Oxanaban – mások valódi szenvedései árucikké silányulnak, politikai vagy személyes haszonszerzés céljából.
„Van a farkas, aki egy archetípusa a társadalomnak, aki felül pozicionálja magát, és visszaél a bántalmazottak, a kiszolgáltatottak helyzetével. A másik meg a bárány, aki automatikusan alul pozicionálja magát, és hagyja magát elnyomni.”
Pankotai szerint a társadalmi viszonyok értelmezésekor fontos kimondani, hogy a nők jelenlegi helyzetében nem kizárólag az elnyomó struktúrák felismerése, hanem a nők saját felelősségvállalása is nagyon fontos. Szerinte ezt a véleményét sokan félreértik, vagy áldozathibáztatásként bélyegzik meg. Oltai Kata szerint a helyzet ennél komplexebb, mert a farkas sokszor nem ordas és ijesztő, hanem a nagymama ruhájába bújva, kedveskedő formában jelenik meg, és éppen ettől válik a rendszer különösen veszélyessé. Mert nehezen felismerhető és hosszú távon hatékonyan működik. Úgy látja, hogy a társadalmi mozgalmak gyakran csak látszateredményeket érnek el, a rendszer sodrásában gyakran visszacsúsznak a kiindulópontra, mert a kapitalista patriarchális struktúra túlságosan ellenálló és manipulatív.
Az Oxana már a mozikban, a moziműsor és a film adatlapja itt megtekinthető.
A szövegben felhasznált idézeteket szerkesztve közöltük.
Fejezetek:
- Bevezetés
- A művészet forradalom?
- Pankotai Lili és az aktivizmus
- Megéri aktivistának menni?
- Feminizmus és egyéni felelősség
