Támogasd te is A mozi mindenkié kezdeményezést!

A mozi mindenkié címmel indít országos kezdeményezést a Mozinet. Szeptember 20-án több mint 25 gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg premier előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című animációs filmet, közelebb hozva számukra a közösségi mozizás élményét. Most te is segíthetsz azzal hogy jegyet váltasz a filmre: a meghirdetett premier előtti előadások nagy része a szabad helyek függvényében a nagyközönség számára is nyitott lesz.

Az Oscar-díjas Aardman stúdió Magyarországon is széles rajongótáborral rendelkező sorozata a Shaun, a bárány. A legújabb animációs film, a Halloween tematikájú Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye szellemiségében kapcsolódik a korábbi sorozathoz és az eddigi két mozifilmhez, ám önállóan is teljes egészében megállja a helyét.

A Mozinet az új film apropóján indította útjára A mozi mindenkié kezdeményezést, amelynek alapgondolata, hogy a mozizás közösségi élményéhez minden fiatalnak joga van. Ezért szeretné minél több olyan gyermek számára is elérhetővé tenni a moziba járást, akiknek erre a hétköznapokban sajnos nem adódik lehetősége. A kezdeményezés kiemelt budapesti vetítésére szeptember 20-án kerül sor, ahol Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár köszönti a gyermekeket és a program résztvevőit. Nagy örömmel állt a jótékonysági eseménysorozat mellé, és lett a fővédnöke, mivel fontosnak érzi annak pozitív üzenetét. Mint elmondta, “a kultúrával való találkozást minden gyermek számára biztosítanunk kell. A mozi élményt ad, formálja a gondolkodást, és segít abban, hogy nyitott szemmel járják a világot.”

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal való együttműködésnek köszönhetően a szeptember 20-án országszerte közel ezer, nehezebb sorsú gyermek számára nyílik lehetőség, hogy még a hivatalos bemutató előtt, mozivásznon láthassa Shaun legújabb kalandját. A programban budapesti, szekszárdi, győri, miskolci, nyíregyházi, pécsi, szolnoki, szombathelyi, veszprémi, zalaegerszegi, kaposvári, salgótarjáni, mátészalkai, békéscsabai és tatabányai mozik kapcsolódnak be, egyes helyszíneken a gyerekek számára ingyenes popcornnal is feldobva a közös mozizás élményét.

A mozi mindenkié a Mozinet támogatásával, valamint magánadományok segítségével jöhetett létre, de a lehetséges folytatáshoz a nagyközönség is hozzájárulhat azzal, hogy jegyet vált a filmre: a most meghirdetett premier előtti előadások nagy része a szabad helyek függvényében a nagyközönség számára is nyitott lesz.


Támogasd te is a kezdeményezést, nézd meg premier előtt Shaun, a bárány és Moszatvég szörnyét:

  • Budapest, Sugár Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Budapest, Lurdy Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Budapest, Pólus Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Békéscsaba, Center Mozi | 13:00 
    →  Jegyek
  • Győr, Cinema City Győr | 11:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Kaposvár, Kultik Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Mátészalka, Szalkai Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Miskolc, Cinema City Miskolc | 11:00 
    →  Jegyek
  • Nyíregyháza, Cinema City Nyíregyháza | 10:00 
    →  Jegyek
  • Pécs, Cinema City Pécs | 11:00 
    →  Jegyek
  • Salgótarján, Kultik Mozi | 10:00 
    →  Jegyek hamarosan
  • Szekszárd, Agora Mozi | 15:00 
    → Jegyek
  • Szolnok, Cinema City Szolnok | 10:00 
    →  Jegyek
  • Szombathely, Cinema City Savaria | 11:00 
    →  Jegyek
  • Tatabánya, Vértes Mozi | 10:00 
    →  Jegyek
  • Veszprém, Cinema City Veszprém | 10:00 
    →  Jegyek
  • Zalaegerszeg, Cinema City Zala | 10:00 
    →  Jegyek
Előzetes
Videó betöltése A videót a YouTube szolgáltatja. A „Videó betöltése” lehetőségre kattintva a YouTube-lejátszó betöltődik, és adatokat továbbíthat a Google felé.