Hatalmas siker Varsóban: három díjat nyert az ELFOGY A LEVEGŐ (12)

Moldovai Katalin alkotása, az Elfogy a levegő a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert: megkapta az elsőfilmes szekció fődíját, valamint a Nemzetközi Filmkritikusok Szervezete (FIPRESCI) díját, és a szervezet fiatal filmes újságírókból álló Young FIPRESCI zsűrijének díját.

Előzetes

A lengyel főváros nemzetközi seregszemléje a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak. Az Elfogy a levegő az év egyik legnagyobb nemzetközi sikerű magyar filmje, hiszen a varsói három díj előtt már a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában is szerepelt.

A film történetének hősnője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

A film november 2-től látható országosan a mozikban.
A film adatlapja itt érhető el.