Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő úgy tűnik, külföldön megállíthatatlan: az eddig is tekintélyes nemzetközi fesztiválkörútjához újabb rangos helyszínek csatlakoztak.
Moldovai alkotását január elején az amerikai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál közönsége láthatta, az alkotás pedig most visszatér Európába: január végén a 35. Trieszti Nemzetközi Filmfesztivál versenypogramjában szerepel, majd a Göteborg Filmfesztiválon látható, a Voyage szekcióban.
A megtörtént eseményekből kiinduló Elfogy a levegő főszereplője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.
Előzetes
Az Elfogy a levegő még látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.
A film adatlapja és a moziműsor itt érhető el.