Rainer M. János: „Ez nem kiegyezés volt, ez kapituláció”
Történész, egyetemi tanár, az 1956-os forradalom és a Kádár-korszak kutatója. Rainer M. János neve évtizedek óta összeforrt a magyar közelmúlt feltárásával: a forradalom társadalmi hátterétől a kádári konszolidációig számos kulcsmű fűződik a nevéhez. A Mozinet Nagylátószög című műsorának új epizódjában Veiszer Alinda beszélget vele Nemes Jeles László Árva című filmje kapcsán, amely 1956–57 traumatikus éveibe kalauzolja a nézőt egy kisfiú sorsán keresztül.
A Mozinet új bemutatója, az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.
„A város olyan volt, mintha soha nem sütne a nap”
Rainer M. János arról beszél, hogy a film képi világa milyen mélyen idézte fel benne a gyermekkora emlékeit. A korabeli Budapest sivár, fakó hangulatát pontosan idézi meg a rendező, de a történész szerint a valóság árnyaltabb volt: „Azért nagyon sokat sütött a nap, és nagyon jó idő volt, és akácillat volt, amit itt egyáltalán nem érzékelt az ember – de mégiscsak mintha ott lettem volna.”
„A társadalom kapitulált”
Rainer szerint a forradalom leverése után a magyar társadalom nem kiegyezett, hanem megadta magát. A történész arra figyelmeztet: a „kapituláció” kifejezés nemcsak politikai, hanem lelki folyamat is volt. „Amikor az ember kapitulál, leteszi a fegyvert, hazamegy, és magára zárja az ajtót. Többet nem vesz részt a külvilág eseményeiben.”
„Az árvaság elterjedt társadalmi tapasztalat volt”
A film központi motívumát – a háború és a diktatúra nyomán elárvult gyerekek sorsát – Rainer társadalomtörténeti távlatba helyezi. Aki a negyvenes évek elején született, az még ’57-ben is árva volt. Az elhallgatott traumák generációkat formáltak. Ezeket a történeteket nem lehetett elmondani. Még a holokausztot, az ötvenes éveket, vagy ’56-ot sem.
A beszélgetésben szóba kerül még:ú
- A társadalom kapitulációja és következményei
- A megtorlás és enyhülés kettőssége
- Az árvaság mint kollektív tapasztalat
- Az értelmiség felelőssége és hallgatása
- A hatvanas évek Budapestje és emlékezete
Fejezetek:
00:00 Bevezetés
01:25 A film világa és a gyerekkor emlékei
04:30 A hatvanas évek hangulata és valósága
10:30 „A társadalom kapitulált” – mit jelentett ez?
18:30 A megtorlás és az alkalmazkodás korszaka
25:30 A mindennapok túlélési stratégiái
31:40 Az értelmiség szerepe és felelőssége
39:20 Záró gondolatok
