A szobalány

színes, dél-koreai film (144 perc)

A szobalány

„Ez a film sokkal tarantinósabb, mint bármi, amit eddig alkottam.” – jegyezte meg Quentin Tarantino az Oldboyról, Park Chan­wook koreai rendező korábbi kultfilmjéről. A rendező ezúttal A szobalány című mozival szögez minket a székbe: a fülledt és feszült, egyúttal lenyűgözően látványos mozi még a legedzettebb nézőknek is tartogat meglepetéseket!

A szobalány az 1930­as évek Koreájában játszódik, a japán megszállás éveiben. Egy pénzéhes szélhámos felbérel egy ifjú zsebtolvajnőt, hogy egy japán úrnő szobalányaként férkőzzön annak a bizalmába, így segítve, hogy a férfi megszerezze a nő pénzét. A különösen csavaros történetben a két gyönyörű nő erotikus fantáziái szépen lassan valóra válnak, és a szerelmi háromszög résztvevőinek választaniuk kell, ki mellé állnak az érdekektől hemzsegő harcban.

Park Chan-wook korábban Berlinben Arany Medvét, Velencében Kis Arany Oroszlánt, Cannes-ban pedig a Zsűri Díját és a Nagydíjat egyaránt elnyerte. Legújabb mozija csavaros erotikus thriller, amellyel ismét a cannes-i versenyprogramban mutatkozott be a világ előtt. A film nemcsak fordulatokban gazdag történetével, de magas művészi színvonalú megvalósításával is felhívta magára a figyelmet, a látványtervezője Vulcan-díjat nyert a fesztiválon.

 

Online nézhető

X

 

Előzetes

Műfaj:

történelmi

Korhatár:

18

Rendezte:

Park Chan-Wook

Írta:

Chung Seo-Kyung | Park Chan-Wook

Főszereplők:

Jung-woo Ha | Kim Tae-ri | Min-hee Kim

Szereplők:

Jin-woong Jo

Gyártó:

CJ Entertainment

Megjelenés:

2016. 12. 01.

Sajtóanyag:

dropbox

Moziműsor:

port.hu