ART besorolást kapott német–osztrák–francia film (95 perc)
Nők férfiak nélkül
ENNEK A FILMNEK A FORGALMAZÁSI JOGA LEJÁRT.
Az 1953-as, CIA által támogatott iráni hatalmi puccsot követő időkben járunk. Tanúi lehetünk annak, hogy ebben a kaotikus, bizonytalan korban négy, egymás számára teljesen idegen nő sorsa miként fonódik össze. Egy gyönyörű kertben találkoznak, ahova férfiak nem tehetik be a lábukat. Itt ismerik meg egymást, és lelik meg saját szabadságukat, vigaszukat, és találnak megértő társakra a másikban.
A háttérként funkcionáló történelmi esemény tükrében láthatjuk kibontakozni az iráni nők életét: szenvedésüket, elnyomottságukat, és a szabadság utáni vágyukat, amit a társadalom írott-íratlan szabályai nem biztosítanak számukra. Az emigrációban élő Shahrnush Parsipur nagysikerű, hazájában betiltott regényéből készült alkotás csodaszép környezetben, a négy nő történetén keresztül ad hiteles korképet az 1950-es évek Iránjáról.
A filmen különleges gárda dolgozott. A zenét az Oscar-díjas Ryûichi Sakamoto szerezte (Az utolsó kínai császár), az operatőr pedig az Oscar-jelölt Revansot fényképezte, ráadásul az egyik főszerepet Tóth Orsolya alakítja!
A felkavaró Nők férfiak nélkül a Velencei Filmfesztiválon kétszeresen is díjazott alkotás: a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlán mellett az UNICEF díját nyerte el.