Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg.
Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban.
Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.
Bagota Béla első nagyjátékfilmje feszült és szívszorító lélektani krimi, teljesen új hang a magyar filmművészetben.
X
Előzetes
Mobilszpot
Idézetek kritikákból
„Egy kicsit skandináv, egy kicsit magyar, egy kicsit pedig román, és nagyon izgalmas.” PORT.HU
„Kiérezni az északi hatást, de az ábrázolt jelenség, a helyszín, a közösség, a politikai, vallási (!), kulturális és gazdasági háttér, a főhős személyes tragédiája jellegzetesen kelet-európai, a végeredmény pedig egy vérbeli transzszilván krimi.” A Hetedik Sor közepe
„bátran ki lehet jelenteni, hogy van magyar skandináv krimi, amire büszkék lehetünk!” Puliwood
Műfaj:
Thriller, Krimi
Korhatár:
16
Rendezte:
Bagota Béla
Írta:
Bagota Béla
Főszereplők:
Krisztik Csaba
Szereplők:
Hatházi András | Mátray László | Nyakó Júlia | Pál Emőke | Tollas Gábor