Hamarosan mozikba kerül Török Zoltán új, grandiózus természetfilmje, amelyben Cseppke, a vadlócsikó felnövését kísérhetjük végig a hortobágyi vadlórezervátumában, Pentezugban. A legfejlettebb technikákkal, több mint két évig forgatott Vadlovak – Hortobágyi mese (6) a hazai mozikban november 4-től látható, de már számos nemzetközi filmfesztiválon megmérettetett, és elismerésben részesült.
A 2021-es év örömmel indult a stábnak: még januárban a magyarországi Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen Jan Henrikkson és Török Zoltán munkáját ismerték el. A nyár folyamán a European Cinematography Awards-on Oliver Heuss a legjobb filmzene kategóriában, Mohammed Nur a legjobb filmplakát kategóriában lett díjazott, s nem utolsó sorban a filmet választották az idei év legjobb természetfilmjének. Hargittai Lászlót, a film vágóját jelölték a Magyar Mozgókép Díjra, illetve ugyanitt a film jelölt volt dokumentumfilm kategóriában.
A Vadlovak – Hortobágyi mese Németországban a Green Screen Fesztiválon megkapta a legjobb filmnek járó díjat, az észtországi Matsalu-i Nemzetközi Fesztiválon pedig a legjobb rendezőnek járó elismerést, és a közönségdíjat is bezsebelte a Vadlovak – Hortobágyi mese. A film híre a tengerentúlra is eljutott, az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett Animal Behavior Society filmes versenyén a legjobbnak választották a Hortobágyon játszódó természetfilmet. Az esemény zsűrije és a közönsége is biológusokból, etológusokból áll, akik kimondottan szakmai szemmel nézik a világ minden tájáról beérkezett műveket.
A lélegzetelállítóan szép Hortobágy védett területén, Pentezugban található a világ egyik legnagyobb vadló ménese. Az őshazájukban, Mongóliában a kihalás szélére került állatok fennmaradásában fontos szerepet játszik Magyarország, ahol a vadlovak háborítatlanul élhetnek a hatalmas pusztán. Ide születik meg a Vadlovak – Hortobágyi mese főszereplője, Cseppke, a vadló csikó, aki szülei vezetésével vándorol a mocsarakkal és kis ligeterdőkkel megtört végtelen rónaságban, ahol rókákkal, sasokkal és sok más állattal élnek együtt. A körülöttük lévő lenyűgöző világ viszont távolról sem veszélytelen: a vadlovak élete folyamatos küzdelem egymással és a természeti elemekkel.
Török Zoltán filmje eddig 15 díjat és jelölést kapott világszerte, és jelenleg is versenyben van a rotterdami Wildlife Film Festival-on, illetve Írország és Ausztria rangos természetfilm fesztiváljain is.