
Március 2. és 12. között Budapesten három filmünk (A vád, Mások gyerekei, Caravaggio árnyéka) premier előtt látható a Frankofón Filmnapok programjában. (A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal láthatjátok.)
A vád
A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, többek között Charlotte Gainsbourg és Mathieu Kassovitz szereplésével készült A vád kényelmetlen kérdéseket tesz fel, két különböző nézőponttal szemléltetve a jogrendszerünk és a morális értékrendünk között feszülő ellentéteket.
2023.03.06. 18:30 – Budapest, Francia Intézet – JEGYEK
2023.03.11. 20:00 – Budapest, Uránia – JEGYEK
Mivel A vád rengeteg olyan kérdést vet fel, amiről érdemes beszélgetni, véleményt nyilvánítani, mások véleményét meghallgatni, ezért a filmvetítés után egy izgalmas programmal készülünk nézőinknek, ahol megoszthatják egymással gondolataikat.
Várunk mindenkit, aki szívesen vesz részt az erőszak, a szexualitás, a felelősség témáival és a művészet társadalmi szerepével kapcsolatos Nézőpontok elnevezésű vitaszínházi programunkon. A Nézőpontok beszélgetést két vitaszínházzal, színházi neveléssel foglalkozó szakember: Bethlenfalvy Ádám és Török Tímea vezeti majd.
Mások gyerekei
A Mások gyerekei egy kedves, mégis keserédes francia film, egy szívhez szóló és őszinte alkotás, melynek főszereplője Rachel (Virginie Efira) aki megpróbálja megtalálni a boldogságot a szülőség, a gyermeknevelés, a gyermektelenség és a modern családmodell nehézségei között. Rebecca Zlotowski érzékeny drámája a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált.
2023.03.04. 17:00 – Budapest, Uránia – JEGYEK
2023.03.10. 19:00 – Budapest, Francia Intézet – JEGYEK
Caravaggio árnyéka
Itália, 1609. A gyilkossággal vádolt Caravaggio Rómából Nápolyba szökik. A Colonna család közbenjárásával kegyelmet remél az egyháztól, hogy visszatérhessen Rómába. A pápa kijelöl egy inkvizítort, aki a festőt és annak egyre felforgatóbb és erkölcstelenebb művészetét kezdi vizsgálni.
2023.03.08. 18:30 – Budapest, Francia Intézet – JEGYEK
2023.03.11. 17:30 – Budapest, Uránia – JEGYEK