A Hogyan szexeljünk kísérőfilmjeként látható Buda Flóra Anna animációs rövidfilmje, a 27

Molly Manning Walker a Hogyan szexeljünk című első rendezésével a 76. Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját nyerte el, teljesen megérdemelten: filmje az első perctől fogva olyan hatalmas energiával dübörög, akár egy felpörgött tinédzser. A Hogyan szexeljünk 2024. április 4-től látható a mozikban, méghozzá egy másik Cannes-i sikerrel együtt: Buda Flóra Anna legjobb rövidfilm Arany Pálma-díjával kitüntetett alkotását, a 27-et a Hogyan szexeljünk előtt vetítik a mozik. Ezzel a 27 öt éven belül a negyedik Arany Pálma-díjas alkotás, amely a Mozinet forgalmazásában kerül a mozikba.

Klubok, bulik, alkoholmámor, és persze véget nem érő pasizás. A három legjobb barátnő, Tara, Skye és Em a gimi utáni nyáron egy görög tengerparti városban, a fiatalokkal teli Maliába veti bele magát az éjszakai életbe a Hogyan szexeljünk című filmben. A trió életük legjobb és legintenzívebb nyarában reménykedik, de nem mérik fel a döntéseik súlyát. A 76. Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját elnyerő film autentikusan mutatja be a fiatalok fesztelen, már-már szabályok nélküli életét, míg a csillogó felszín alatt a Z generáció érzelmi és szexuális kiszolgáltatottságának legmélyére ás.
Előzetes:

Buda Flóra Anna animációs rövidfilmje, a 27 az elmúlt év egyik legnagyobb nemzetközi magyar filmsikere: Cannes-ban kategóriájában a fesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát nyerte el, majd a világ legnagyobb presztizsű animációs fesztiválján, Annecy-ben is győzedelmeskedett. A 27 története tekintetében is méltó párja a Hogyan szexeljünk című filmnek. A 27 éves, önmagát kereső Alíz (hangja: Stork Natasa) még mindig a szüleivel él. A gyerekszoba négy fala fojtogatóan hat rá, ezért szélsőséges életmóddal kompenzál. Születésnapján, egy átmulatott éjszaka után ittasan kerékpározik haza, amikor balesetet szenved.

A 27 (18) és a Hogyan szexeljünk (16) április 4-től látható országosan a mozikban.

A Hogyan szexeljünk adatlapja itt, a 27 adatlapja itt érhető el.