Megérkezett A boldogság ügynöke teaser előzetese

Május 2-tól látható a mozikban a magyar-bhutáni koprodukcióban készült A boldogság ügynöke. A film a Sundance Nemzetközi Filmfesztivál után a szintén amerikai True/False Film Festen szerepelt, az első hazai premier előtti vetítése pedig március 20-án, a boldogság világnapján lesz a doku7 keretében. Most megérkezett a film teaser előzetese:

Teaser:

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai rendezők egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét követték A boldogság ügynöke című filmben. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogságindexét”.

A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon.

A hazai közönség először a doku7 keretében láthatja a Sundance-t megjárt alkotást, a boldogság világnapján, március 20-án este 8-kor az Art+ Cinemában. A nyilvános vetítést közönségtalálkozó követi, ahol Zurbó Dorottya többek között válaszol arra, mennyi ideig tartott a forgatás, hogyan lehet Bhutánba bejutni, hogyan dolgozott együtt a magyar-bhutáni rendezőpáros, és mi volt a több évszakos forgatások legnagyobb kihívása a himalájai terepen.

Jegyvásárlásra itt van lehetőség, az esemény Facebook oldala pedig itt található.