Nagy Borbála három országban – Magyarországon, Németországban és Franciaországban – forgatott első nagyjátékfilmje, A világ eredete már az utómunkálatoknál tart. A három nő történetét bemutató, három városban játszódó koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozália. Az alkotást beválogatták a First Cut Lab programba, ahol prominens szakemberek segítik a nemrég kezdődött vágási folyamatot.
A First Cut Lab az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi program, ahol a vágás folyamatát szakmailag támogatják. Olyan alkotásokat válogatnak be a workshopba, amelyek túl vannak már a forgatáson, és éppen elkezdődött a vágás. Elsőként a legelső, leforgatott és egymás után illesztett anyagot (un. first cut) véleményezik a nemzetközi szakemberek, és segítenek kialakítani a végső arányok és irányok megtalálását. Ebben a programban vett részt többek között Reisz Gábor Magyarázat mindenre és Kis Hajni Külön falka című alkotása is korábban.
Mint Nagy Borbála elmondta, „a nemzetközi mentorokkal nagyon fontos pillanatban osztottuk meg a projektet. Ez volt az első alkalom, hogy külső szemek néztek rá a vágatra. Nagyon értékes, inspiráló visszajelzéseket kaptunk: egy tükröt, ami megmutatja, hogy különböző nemzetiségű, korú és nemű emberek hogyan ’olvassák’ a filmet. Így új ötletekkel és gondolatokkal folytatjuk a vágást, hogy a legjobbat hozzuk ki a felvett anyagból”. Iványi Petra producer hozzátette, hogy „abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ugyanannak a szakmai programnak három különböző workshopján is részt vehetünk. A Full Circle Lab a forgatókönyv-fejlesztés során segített, a First Cut Lab a vágásban kiemelt jelentőségű mérföldkő, míg a First Cut+ a film nemzetközi pozicionálásában és marketingjében nyújt szakmai támogatást. Mentoraink az európai filmipar legkiválóbb szakemberei, rengeteget tanulunk tőlük”.
A világ eredete három nőről szól három európai városban, egy-egy döntés küszöbén. A negyven körüli főszereplők különbözőképp próbálnak választ adni az anyaság kérdésére: egy örökbefogadás, egy mesterséges megtermékenyítés és egy abortusz története a film. A budapesti szálban Nóra férjével örökbe fogadni próbálnak. Amikor a házasságuk válságba kerül, Nóra elbizonytalanodik: vajon elég stabil a kapcsolatuk egy ekkora döntéshez? Berlinben Rebeka családja látogatásakor elmeséli, hogy spermadonor segítségével egyedül vállal gyereket. Bejelentése általános döbbenetet vált ki. Adél apja elvesztése után elfogad egy párizsi munkalehetőséget. Miközben próbálja újraértelmezni önmagát, teherbe esik egy nála jóval fiatalabb férfitől. Adél az abortusz lehetőségét mérlegeli.
A világ eredete főszereplői, Székely Rozália, Török-Illyés Orsolya és Sipos Vera –
Fotókredit: Lupa Pictures / Sivak Zsófi
Nagy Borbála Budapesten tanult, az egyetem után újságíróként dolgozott. 2011-ben Németországba költözött, ahol a berlini Német Film- és Televízió Akadémiára (DFFB) járt, és részt vett a Talents Sarajevo (2017), a Berlinale Talents (2020) és a Cannes Cinéfondation Residence (2021-2022) programokban. A Minden rendben című rövidfilmje világszerte kapott meghívásokat fesztiválokra, ezt követő, Pannónia dicsérete című kisfilmje pedig több nemzetközi díjat nyert, többek között a Német Rövidfilmdíjat és a Magyar Filmkritikusok Díját.
A világ eredete rendezője és forgatókönyvírója Nagy Borbála, operatőre Moritz Friese, producere Iványi Petra, co-producerei Julie Paratian (Franciaország), Margarita Amineva-Jester és Daria Wichmann (Németország), vágója Dunai László, látványtervezője Melicher Gréta, jelmeztervezője Bognár Hajnalka.
A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Lupa Pictures gyártásában, a Sister Productions, Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin és a Voices Films koprodukciójában valósul meg.
A világ eredete előreláthatólag 2025-ben kerül mozikba a Mozinet forgalmazásában.